Nagyjából 9 hónapja kezdtem el módszeresen edzeni, kifejezetten terepen futni. Az elmúlt hetekben próbáltam magamban valahogy összegezni ezeket a hónapokat, az eddig megtett utat, de nem nagyons sikerült. Nem tudtam honnan megfogni a történteket.
Szólhatna ez a pár sor arról, hogy pontosan hány km-t futottam, hogy hány méter szintemelkedést másztam meg, hány versenyen voltam, hány mp-el gyorsultam az elmúlt hónapok alatt. És bár ezek a számok tagadhatatlanul fontosak a terepfutó álmaim elérésének céljából, az elmúlt 9 hónap megtanított arra is, hogy az élmények, amiket terepen szerzek, azok lesznek a legmaradandóbbak számomra évek múltán is. És tulajdonképpen ezekért csinálom az egészet.
Így hát számszerű összegzés helyett íme egy vegyesfelvágott néhány örökre belém ivódott emlékből és impulzusból, amit ennek a csodás sportnak köszönhetek. Sem időrendi, sem fontossági sorrendet ne kerresen senki. Írom, ami eszembe jut.
1.
Vulkántúra:
Kocogva indulunk el Jónás Ricsivel másodszor a Nagy-Hidegre, amikor a tükörjeges úton nagyot szaltózva fenékre esek. Ricsi ijedten kérdi, hogy minden rendben van-e? Én csak mosolyogva felállok, nincs itt semmi látnivaló, mondom vidáman, és abban a pillanatban ha lehet, még nagyobb zuhanással esek újra a fenekemre. És nevetünk mindketten.
2.
Az első olyan edzésem, amikor hétköznap este, már sötétben megyek fel futni a Budaiba. Majd amikor edzés után buszra szállok, sárosan, fejlámpával a fejemen, nincs olyan ember a buszon, aki ne nézne rám kissé ferde tekintettel. Bennem pedig tombol az adrenalin, hogy kijöttem és megcsináltam az edzést.
3.
Hajnalban, álmosan ülök egy buszon a Börzsönyben, számomra teljesen ismeretlen tájon, útban a Teleki tt-re, beszélgetve egy számomra teljesen ismeretlen lánnyal. Látom a napfelkeltét, és tucatnyi őzet, akik még kinn vannak a földeken. És közben próbálom megmagyarázni ennek a lánynak, hogy miért is jó órákon át futni terepen, kevés sikerrel.
4.
A pillanat, amikor 18 év után először jutok fel újra a Kékes csúcsára. Nem busszal, nem kocsival, nem kirándulva. Hanem egy szerda este, terepfutó ismerősökkel, a Dupla Élmény éjszakai jelöléseit szedegetve. Az az érzés, hogy ezt megtehetem, meg tudom tenni. Az az érzés, hogy itt vagyok, az ország tetején, amikor a honfitársak nagy része már vagy alszik, vagy az esti filmet nézi a tv-ben.
5.
T75:
Ahogy felérek Dobogókő alá, szinte trópusi dzsungel hangulatát idézi az erdő. Szürke, párás köd van a fák között, de a reggeli esőtől még élénk zöld minden levél. Nézek jobbra, nézek balra, nem hiszek a szememnek, hogy ilyen is lehet egy magyar erdő.
T75:
Ahogy felérek Dobogókő alá, szinte trópusi dzsungel hangulatát idézi az erdő. Szürke, párás köd van a fák között, de a reggeli esőtől még élénk zöld minden levél. Nézek jobbra, nézek balra, nem hiszek a szememnek, hogy ilyen is lehet egy magyar erdő.
6.
Téli Tihany tt:
Miután egy órán át küzdök a sárral, kerülgetem a pocsolyákat és igyekszem nem elesni a csúszós talajon, kezdek befordulni. Aztán egyszercsak átkattan bennem valami, nem érdekel tovább a sár, a víz, csak haladok. Toccsanok a vízben, csúszok a sáron, szépen lassan nem marad tiszta folt a cipőmön és a nadrágomon. De mintha egy hatalmas hullámvasúton ülnék a tihanyi dombokon. Majd a célban egy akkora adag mákos tésztát kapok jutalmul, amit férfi ember létére nem tudok legyűrni.
Téli Tihany tt:
Miután egy órán át küzdök a sárral, kerülgetem a pocsolyákat és igyekszem nem elesni a csúszós talajon, kezdek befordulni. Aztán egyszercsak átkattan bennem valami, nem érdekel tovább a sár, a víz, csak haladok. Toccsanok a vízben, csúszok a sáron, szépen lassan nem marad tiszta folt a cipőmön és a nadrágomon. De mintha egy hatalmas hullámvasúton ülnék a tihanyi dombokon. Majd a célban egy akkora adag mákos tésztát kapok jutalmul, amit férfi ember létére nem tudok legyűrni.
7.
Hogy rohadjon meg! - ezzel a csatakiálltással indulok neki negyedszer is a Vihar-hegynek az egyik legkeményebb erősítő edzésemen egy szép tavaszi vasárnap délelőtt. És felfutok negyedszer is, lihegek, ahogy talán még sosem előtte, és supermannek érzem magam. Ha lenne egy köpenyem, talán még repülni is tudnék!
8.
Teleki:
A pillanat, amikor először realizálom, hogy combig kell merülnöm a jeges patakban. Percekig csak topogok a parton, mellettem már többen belegázolnak a patakba, de én nem tudom rávenni magam. Újra két ember elmegy mellettem, át a patakon, és végre megemberelem magam. Olyan hideg csak nem lesz! Három lépés, és már kinn is vagyok, de a combjaim zsibbadnak. De, olyan hideg volt.
9.
Piros 85:
Hosszú percekig tejködben futok, a fejlámpám annyira sem elég, hogy 2 méternél tovább lássak. Se előttem, se utánam nincs senki a közelben. Se hangot, se fényt nem látok. De nem félek, nincs itt ami bánthat, csak haladok bele a semmibe, néha megbotlok egy kőben, néha 20 centire kell mennem egy fához, hogy meglássam rajta a piros jelzést. És azért nagyon, de nagyon örülök, amikor végre utolérek egy másik fejlámpás alakot a homályos sötétben.
10.
T75:
Ahogy meglátom a felfestést, hogy 2 km van vissza a célig. Mint a mesében, ugrálni kezdek, könnyes szemekkel. Főleg azért könnyezek, mert valami veszett módon görcsölni kezdenek a lábaim az ugrálástól. De ez a 2 km életem legboldogabb negyed órája, és amikor beérek a célba, tényleg izomból gongatom meg a harangot. Fogyhattam akármennyit, futhattam akárhány km-t, ismerhettem meg bármennyi új embert az elmúlt egy évben. Most érzem, hogy nem az az ember vagyok, aki régen voltam.
11.
Vulkántúra:
Haladunk az egyik csodás börzsönyi gerincen, nagyon hideg, havas szélben, elfagyott ujjakkal. És a Delta c. műsor kezdőképsorai közé képzelem magam, ahogy menetelnek a katonák a hóviharban.
Vulkántúra:
Haladunk az egyik csodás börzsönyi gerincen, nagyon hideg, havas szélben, elfagyott ujjakkal. És a Delta c. műsor kezdőképsorai közé képzelem magam, ahogy menetelnek a katonák a hóviharban.
12.
VTM:
Vidáman, már-már az őrült emberekre hajazó vidámsággal vetem bele magam újra és újra a jéghideg pocsolyákba. És a táv második felében sorra érem utol az előttem haladókat, levadászok sok-sok futót. Tombol bennem az adrenalin, nagyon kihajtom magam, képzeletben felszaggatom magam mögött a vértes talaját.
VTM:
Vidáman, már-már az őrült emberekre hajazó vidámsággal vetem bele magam újra és újra a jéghideg pocsolyákba. És a táv második felében sorra érem utol az előttem haladókat, levadászok sok-sok futót. Tombol bennem az adrenalin, nagyon kihajtom magam, képzeletben felszaggatom magam mögött a vértes talaját.
13.
Veitsch:
Hiába nem megy jól a futás, hiába küzködök, egyszerűen boldog vagyok, hogy itt vagyok ezeken a nagy hegyeken (amiknél persze vannak még sokkal nagyobbak is). Nem tudok betelni az alpesek látványával, a fenyvesek nyugalmával, a tehenek kolompolásával. Mintha hazaértem volna.
14.
Téli Balboa:
Az a néhány rövid másodperc, amikor szó szerint Rockynak érezzük magunkat Szandival, ahogy célba érünk és Béláék éneklik a filmzenét.
Az a néhány rövid másodperc, amikor szó szerint Rockynak érezzük magunkat Szandival, ahogy célba érünk és Béláék éneklik a filmzenét.
15.
Egy téli erősítő edzés, hétköznap este a Gellért-hegyen, amikor háromszor futok felfelé, szakadó hóesésben. A járdán pedig senki más lábnyomát nem látom, csak az enyémeket, ahogy fel-le futok az emelkedőn. Nagyon nehéz, fogvicsorgatós edzés, de utána a lehető legszélesebb vigyorral ülök be a forró vízbe otthon, és ki sem szállok egy órán keresztül.
Egy téli erősítő edzés, hétköznap este a Gellért-hegyen, amikor háromszor futok felfelé, szakadó hóesésben. A járdán pedig senki más lábnyomát nem látom, csak az enyémeket, ahogy fel-le futok az emelkedőn. Nagyon nehéz, fogvicsorgatós edzés, de utána a lehető legszélesebb vigyorral ülök be a forró vízbe otthon, és ki sem szállok egy órán keresztül.
16.
Bükki Classic:
A futás mellett egy merő gyönyörködés az egész túra. Életemben először járok a Bükkben, minden csúcs új és ismeretlen, és csodaszép. Lent a tavaszból indulunk, fenn hó és tél vár minket. Majd visszaérünk a tavaszba. Mindezt pár óra alatt.
17.
Vulkántúra:
Tudjuk, hogy nem kellene, de Ricsivel leülünk kicsit melegedni a Nagy-Hideg-hegyen a turistaházban a túra vége előtt pár km-el, amikor már csak ereszkedni kell Királyrétre. Aztán amikor kilépünk, szó szerint rázkódni kezdek a hidegtől, el nem tudom képzelni, hogy akár 100 métert megtegyek így. És mégis beindulnak a lábak, és mégis futni kezdünk lefelé.
Vulkántúra:
Tudjuk, hogy nem kellene, de Ricsivel leülünk kicsit melegedni a Nagy-Hideg-hegyen a turistaházban a túra vége előtt pár km-el, amikor már csak ereszkedni kell Királyrétre. Aztán amikor kilépünk, szó szerint rázkódni kezdek a hidegtől, el nem tudom képzelni, hogy akár 100 métert megtegyek így. És mégis beindulnak a lábak, és mégis futni kezdünk lefelé.
18.
Gercse tt:
Az utolsó hegyen már nagyon fáradt vagyok, fel akarok érni mielőbb, ezért összeszedem a maradék erőmet, és extra tempóra kapcsolok. Előttem sok túrázó van. Nincs már erőm mindenkinek külön szépen szólni, hogy engedjenek el, ezért néha csak egy morgás, egy "grrrrmmppp" hangzik fel részemről. Persze felreállnak a kedves sporttársak, de a tekintetük sok mindent elárul.
Az utolsó hegyen már nagyon fáradt vagyok, fel akarok érni mielőbb, ezért összeszedem a maradék erőmet, és extra tempóra kapcsolok. Előttem sok túrázó van. Nincs már erőm mindenkinek külön szépen szólni, hogy engedjenek el, ezért néha csak egy morgás, egy "grrrrmmppp" hangzik fel részemről. Persze felreállnak a kedves sporttársak, de a tekintetük sok mindent elárul.
19, 20, 21..
Ez a pillanat most, amikor érzem, hogy reggelig itt ülhetnék, írhatnám az emlékeket 100-ig, 200-ig. Elképesztően sűrű volt ez a 9 hónap.
Azt hiszem bajban leszek egyszer, ha majd az unokáim megkérdezik, hogy Papa, hogy kezdtel el a terepfutást?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése