9 hónap

Nagyjából 9 hónapja kezdtem el módszeresen edzeni, kifejezetten terepen futni. Az elmúlt hetekben próbáltam magamban valahogy összegezni ezeket a hónapokat, az eddig megtett utat, de nem nagyons sikerült. Nem tudtam honnan megfogni a történteket. 

Terep Hetvenötös

A küzdelmekkel és néhány kudarccal tűzdelt április után, amit korántsem úgy alakult, ahogy terveztem, ezen a szombaton jött el végül az én igazi terepfutó napom. Az egy hónappal ezelőtti Teleki 50-es tt igazi túlélő futássá változott. Bár meglepően jó erőben éreztem magam, sajnos a külső körülmények a futás után ledöntöttek a lábamról, így nemcsak a rá egy héttel rendezett Mátrabérc tt-t (amire már belátom, hogy butaság volt elmennem), de később a MB Trailt is fel kellett adnom. A Kékesnél tovább egyszer sem jutottam. Amikor másodszor kellett kiszállnom az adótorony tövében, komolyan lemondtam magamban még a T50-ről is. Persze akkor az elkeseredettség tombolt bennem.
Szerencsére Béla nem sokkal utána helyretett fejben, és talán az én legnagyobb meglepetésemre, nem akart lebeszélni a T75-ről. Éppen ellenkezőleg, motiválni, hajtani kezdett, és hitt benne, hogy meg fogom tudni csinálni. Én pedig újfent rábíztam magam, így működik ez hónapok óta jól.

Kezdődjön a tánc

Szép lassan eljött hát az én időm, három nap és elindulok az első 50-es terepfutásomon. Irány a Börzsöny, és irány a Teleki 50.

Vegyes érzések kavarognak bennem.
Természetesen nagyon-nagyon várom a szombati napot, a megmérettetést. Izgulok, hogy mire leszek képes, hogy mit bírnak majd a lábaim és mennyire fognak segíteni vagy éppen gátolni egy idő után a gondolataim. Stílusosan mondva, mennyire fogok eldőlni vagy éppen megállni fejben. Kellemetlen időzítés, hogy ugyancsak szombaton lesz a második hazai terepfutó dzsembori, a mátrai SZESZ, ahová szintén szívesen mennék. De szerencse a szerencsétlenségben, hogy mivel a legtöbb terepező ismerősöm egy hegységgel arrébb fog futni, én annál inkább magam leszek a Börzsönyben. Tervezgetve nézem a szintrajzokat, gondolkozok hogyan és miként frissítsek majd. Kíváncsian várom, melyik emelkedő mennyire fog megizzasztani.

Ugyanakkor nyugodt is vagyok, bátran mondhatom. Azt hiszem, hogy komoly szemrehányásokat nem tehetek magamnak az elmúlt hónapokkal kapcsolatban. Azt is mondhatnám, hogy jól sikerült a felkészülésem, ha tudnám, milyen egy rosszul sikerült felkészülés. Vagy egy jó. Én most készültem először igazán verseny(ek)re, nincs még kiindulási alapom. De a Béla által kitalált és megadott edzések szinte mindegyikét megcsináltam, mentem hóban, hidegben, szélben, esőben. Nem mártírkodom, ez várt minden futóra ezen a nem éppen rövid télen, ami még most sem akar abbamaradni. Különösen az utolsó hetek voltak nehezek. Rövidebb, de magas intenzítású edzések jöttek sorban, és én minden héten azt gondoltam, hogy ennél nehezebb hét már nem jöhet. És nem is tudnám megcsinálni, ha jönne. Aztán naná, hogy edző bá'tól nehezebb feladatokat kaptam a következő hét napra, és azokat is megcsináltam. Küszködve, és nem mindig a legvidámabb gondolatokkal a háttérben, de nem hagytam félbe egy futást sem; nem szálltam le a spinning bicikliről addig, amíg le nem járt a dupla óra. Harcoltam sokat a magas pulzusért, bár néha azt gondoltam, sosem ugrik fel 175-re a számlap az órán, amikor ez volt a cél.
A rövid vértesi főpróba az extrém körülmények ellenére is jól sikerült. A legfontosabb számomra az volt, hogy végre valahára nem lázadtam a körülmények ellen, pedig van közel 300 tanúm rá, hogy lett volna miért. Egy lassan több, mint négy hónapos tél kellett hozzá, hogy eljussak idáig. Így akár hálás is lehetnék, hogy még a múlt héten is havazott. De azért bármit megadnék, ha szép tavaszi napsütésre ébrednék pár nap múlva.
Ezért vágok hát neki a Börzsönynek és a Mátrának is nyugodt lélekkel. Ami tőlem most tellett megtettem, meglátom, hogy mire megyek vele. Közel sem járok a megálmodott utam végén, tisztes távolban vannak még tőlem az igazán nagy hegyek, az Alpok. De jó helyen vannak, megvárnak. Előbb a kisebbekre kell feljutnom tisztességgel, és minden erőmmel azon leszek a következő másfél hétben, hogy büszkén nézhessek vissza az eddig megtett útra.

Nincs más hátra: Csóványos, Nagy-Hideg-hegy, Kékes, Muzsla és társai..hamarosan találkozunk!

Mély levegő

Az utolsó posztom az idei terveimről szólt, és már abban is említettem, hogy igazán április elején kezdődik majd el számomra a szezon, és akkor várnak rám az első, igazán nagy kihívások, ahol letesztelhetem majd magam. 

Tervek

Egy hete leültünk Bélával átbeszélni és értékelni az eddigi közös munkát és megtervezzük az idei évet, a "versenynaptárat". Azért írom idézőjelben, mert kicsit még mindig komikusnak érzem, hogy meg kell terveznem az éves futóversenyeimet. Ez is olyan elképzelhetetlen volt tavaly ilyenkor. De sok hasonló dolog van, kezdem megszokni már.

Ragasztó

A mai Balboa-futáson beszélgettünk kicsit a terepfutásról, hogy miért is kötöttem ki ennél a sportnál, és főleg, hogy miért szippantott ennyire magába.

Néha kell ilyen is..

..egy igazán szenvedős edzés.